15.Kerületi Momentumok

15.Kerületi Momentumok

Pörköltparádé – sajnos csak a szemnek  

2020. május 04. - újságíró15

Pechünk van. Másoknak meg szerencséje. Nem tudtunk, pontosabban nem akartunk részt venni a kerületi hagyományos pörköltfőző-versenyen, mert előtte pár nappal annyira belaktunk belőle, hogy most rá sem tudtunk gondolni. Pedig a feleségem erdészpörköltje bármilyen mezőnyben topfavorit lenne (Na jó, tudom, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, illetve az enyém a nejem felé, de 35 együtt töltött év után ez talán természetes).

Bár, teszem hozzá, az idei versenyen igazából nem az ízek, hanem – a hülye járvány miatt – a küllemek vetélkednek, hiszen nem kóstolás, hanem a látvány alapján kell majd döntenünk a polgármester asszony facebook-oldalán.

Kerületi barátaink közül egyébként hárman neveztek, s igazán egyenletes szórással: van egy rákospalotai marha-, egy újpalotai sertés-, és egy pestújhelyi csirkepörköltünk. Szerintem mindhárom esélyes arra, hogy a jelképes ajándékot érő első ötben végezzen a szavazáson (bárki voksolhat, aki ellátogat Cserdiné Németh Angéla fb-oldalára).

Eszembe jutott erről egy történet, ami aláhúzza, hogy néha tényleg csak a külcsín számít. Németországban, egy nagy hamburgi lapkiadónál dolgoztam 1994-ben, s ott bepillanthattam az ételfotózás rejtelmeibe. Túl azon, hogy az ételeket valóban kiváló szakácsok főzik és műtermi körülmények között fotózzák, bedobnak még néhány trükköt. Mondjuk az egyben sült pulykát például, hogy gusztusosan fényes legyen a fotón, hajlakkal fújták le.

Na, erre mondom én azt az német kollégáimnak: Guten Appetit!

 

OBI – szigor, csak szóban

Vasárnap délelőtt el kellett ugranom az OBI-ba (itt Fót felé, gondolom, mindenki ismeri) egy-két dolgot bevásárolni. Nem örültem neki, de vettem maszkot, s felkészültem rá, hogy ha esetleg sokan vannak, majd a bejárat előtt sorba kell állnom egy ideig.

A parkoló

hiába a figyelmeztetés, hogy kerüljük a tömeget – persze zsúfolásig, igaz, kár lenne tagadni, én is egy voltam a sok közül. A bevásárlókocsiknál figyelmeztetés: csak maszkban menjünk be. A bejáratnál felirat, egyszerre legfeljebb százan lehetnek bent. Kell-e mondanom: utóbbit senki nem ellenőrizte, pedig nyilvánvalóan jóval többen vásároltunk egyszerre, s a bent lévőknek jó indulattal is a fele volt csak maszkban.

Tudom, egyelőre csak kevesen betegedtek meg, kevesen haltak meg (Kevesen? Az elkerülhetetlennél az eggyel több is sok), de az biztos, hogy az emberek alapvetően fegyelmezetlenek. Mert lehet, hogy túl szigorúak a korlátozások (szerintem nem), de azt nem nekünk kell eldönteni. Nekünk az lenne a dolgunk, hogy betartsuk a szabályokat. Az OBI-nak meg pláne.

Életemet az aszfaltért?


Az egyik koronavírusos úszó azt mesélte, hogy akkor lett neki gyanús, hogy megfertőződött, amikor 800 méter futás után alig bírta az egyik lábát a másik után rakni. Na, én elmentem most futni, és 800 méter után úgy éreztem, alig bírom az egyik lábam a másik után rakni. De nem ijedtem meg, mert érzem, hogy (egyelőre?) nem vagyok beteg, nálam ez nem a vírus, hanem a korom, a súlyom és az edzettségi állapotom megnyilvánulása. (Csak zárójelben: öt kilométert azért valahogy legyűrtem.)
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Töltés utca Veresegyház utca sarkán az útépítő munkások ­­– nem csak fiatalok! – minden védőfelszerelés, óvintézkedés nélkül épp akkor telepedtek le ebédelni, egymás hegyén-hátán ücsörögve vidáman beszélgettek az utcasarkon. Épp csak nem adtak körbe egy üveget, hogy mindenki egymás után meghúzhassa! (Ez utóbbit csupán feltételezem, hiszen futtomban csak néhány másodpercig figyelhettem meg a társaságot).

utepitok.jpg

                                                                             (A kép illusztráció)
„Országomat egy lóért!” – mondja Shakespeare-nél az életéért rettegő, csatatérről menekülő III. Richard. Oké, megértem, az adott helyzetben reális üzlet. De a „Életemet az aszfaltért!” nem az.
Miért nem képesek magukra vigyázni a felelőtlen emberek? És persze másokra, elsősorban saját szeretteikre? Hm?
Nekem nincs rá válaszom.

Kijárási korlátozás – első nap  

maradj_otthon.png

Akik olvassák ezt a blogot, tudják, hogy itt mindig kerületi dolgokról beszélek, itteni visszásságok miatt dohogok, az úgynevezett nagypolitikával nem szoktam foglalkozni. A miniszterelnök nevét például még egyszer sem írtam le.

Most kivételt teszek.

De csak két bekezdés erejéig, s csak azért, hogy utána „ráfordulhassak” a mi kis 15. kerületi ügyeinkre.

Szóval Orbán pénteken az arcát komoly, államférfiúsra igazítva az ő szájával kimondta: KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS!

Nagy bajban vannak ilyen vészhelyzetben a populista népvezérek, mert egyszerre kell a vélt vagy valós népakarat két, egymást kizáró szempontjának megfelelnie. Egyrészt annak, hogy sokan a vírustól (joggal) rettegve szigorú intézkedéseket követelnek, másrészt meg annak, hogy sokan semmi pénzért nem akarják feladni megszokott ételüket.

Éppen ezért a szigorú (nem én mondom, ő maga) korlátozásokba belefért egy-két kivétel, például, ahogy Deák Bill Gyula énekelte a Felszarvazottak balladájában:

„...a postás, a rendőr, a villanyszerelő,
A szomszéd, a gázos és a díjbeszedő,
A handlé, a szódás és a képkereskedő,
A házmester, a fia és a kéményseprő.”

Na, de az élcelődést félretéve: kijárási korlátozások ide, a teljesen magyar nyomtatott sajtó pénteki felhívása (Maradj otthon!) oda:  szombat reggel, amikor bebugyolált arccal elugrottam a pékhez, kiderült, hogy nem csak az emberek járkálnak vidáman vásárolgatni, de a virágost leszámítva minden üzlet nyitva tartott, olyanok is – Ápisz, ajándékbolt, kertész –, amelyeknek a rendelet értelmében nem szabadna.

Ne áltassuk magunkkal azzal, hogy nálunk szombat hajnalig „csak” 343 igazolt beteg és 11 halott van. Tényleg meg kell várni, míg magunk vagy szeretteink valamelyike beteg lesz?

Emberek, térjünk már észhez!

.. épp csak ezt nem értem

.Félreértések elkerülése végett: semmi bajom a Répszolggal. Igazság szerint azt sem tudom megítélni, hogy feladatukat, a 15. kerületi település-fenntartását, illetve település-üzemeltetését jól végzik-e vagy sem.

Egy biztos, értékeltem, hogy néhány nappal ezelőtt is a cég emberei még szorgalmasan dolgoztak a Közvágóhíd téren, a lehullott és korábbról itt maradt avart takarították össze. Csak éppen a kocsijukkal – személyautó, nem valami speciális haszongépjármű! – a park füvére álltak le.

Amikor erre rákérdeztem, azzal mentegetőztek, hogy máshol nem volt hely. Aki azonban ismeri a környéket, az pontosan tudja, hogy ha valami nem gond Rákospalota-Kertvárosban, akkor az pont a parkolás.

Szóval minden oké lenne, épp csak ezt nem értem.

Valaki esetleg?

A prostitúció virulensebb a koronavírusnál is

Budapest egyetlen legális türelmi zónája ugye, nálunk a város határában van (már írtam róla egyszer), a Dunakeszi úton. Itt a Rákospalotát az agglomerációval összekötő úton télen-nyáron büntetlenül strichelhetnek a lányok, de a „szolgáltatást” hivatalosan már nem nyújthatnak errefelé, de persze megteszik. Ugyan kisgyerekkel, nagymamával elég kellemetlen errefelé autózni – a szemet ráadásul nemcsak a prostik, hanem a részben általuk, részben az illegális hulladéklerakók által szétszórt tengernyi szemét is zavarja –, de az ember tudomásul veszi, hogy nekik is élniük kell valamiből.

Békeidőben.

Most viszont harci helyzet van, a fél város retteg, maszkot visel, az orvosi tanácsoknak megfelelően az emberek nem mernek egymás közelébe menni. Ehhez képest a minap délután fél hat körül kilenc lány dolgozott itt egy időben (pontosabban ennyien álltak az út szélén, lehet, mások épp „akcióban” voltak). Egy olyan időszakban, amikor minden érintkezéstől óvakodni kell, ők zavartalanul a legszorosabb testi kontaktust ajánlják néhány ezer forintért.

A rendőrség, az egészségügyi hatóságok nem tudnak erről (dehogynem), vagy csak szemérmesen félre fordítják a fejüket?

Tényleg ennyire idióták vagyunk, hogy ezt hagyjuk?

Mit tehetné az önkormányzat a helyi oktatásért?

Orbán Viktor, szembe menve reggeli helyzetértékelésével, múlt pénteken este – valamennyi párt nyomására – végre elrendelte az iskolák bezárását. Ugyanakkor a miniszterelnök arról is nyilatkozott: ez nem azt jelenti, hogy szünetel a tanítás, az oktatást digitálisan folytatják.

Azt még el tudom képzelni, hogy egy-két elit iskolában – Lauder, AKG, Fazekas, Radnóti, Eötvös... – ezt meg tudják oldani, de páros lábbal dobbantok a Dunába, ha ez a lemaradott térségek falusi, kisvárosi iskolájában működni fog. Ezzel az erővel azt is elrendelhették volna, mindenki növesszen szárnyakat, és repüljön a munkahelyére, mert a tömegközlekedés kockázatos.

Szóval a gond kettős: alighanem az eszközállomány is sok helyen hiányos (magyarról magyarra fordítva: otthon nincs a gyereknek laptopja, okostelefonja), de a pedagógusi gárda nagy része sincs kiképezve a digitális oktatásra.

digitalis_oktatas.jpg

A 15. kerület, úgy gondolom, valahol az elit és a leszakadó körzetek között van, valószínűleg jóval közelebb az előbbihez, ahogy Budapesten minden kerület. Éppen ezért itt reményteljes a helyzet, vagy legalábbis azzá lehetne tenni.

Ha jól tudom, a nemrégiben elfogadott költségvetésben van elég mozgástér, az önkormányzatot vezető koalícióban meg remélhetőleg elég bölcsesség ahhoz, hogy ezt a helyzetet megfelelően kezelje. Azt gondolom, bizonyos összegek átcsoportosításával egyfelől el lehetne érni, hogy minden egyes tanuló otthon „fogadóképes” legyen a digitális oktatásra, másfelől, ahol ez szükséges, ki lehetne egészíteni az iskolák felszereltségét. És a legfontosabb: megfelelő képzéssel a pedagógusokat fel lehetne készíteni arra, hogy szakszerűen le tudják vezényelni a kényszerű távoktatást.

És akkor a hátrányból előnyt kovácsolva tehetnénk egy lépést a valódi, 21. századi oktatás felé. Ha már Orbán oktatási „reformja” erre tíz év alatt képtelen volt.

Táblacsata Rákospalota-Kertvárosban

Nyilván mindenki örül, hogy oly sok huzavona után végre megépül az észak-pesti főgyűjtőcsatorna. S ami ezzel együtt jár: megújul a meglehetősen leharcolt Mogyoród útja, illetve folytatása, a Közvágóhíd utca.

A csatornaépítés első ütemeként bő három héttel ezelőtt lezárták a Közvágóhíd utca Kovácsi Kálmán tér és Szlacsányi Ferenc utca közötti négy saroknyi szakaszát, ezt itt és a betorkoló utcák végén behajtani tilos táblákkal jelezték, s egyben az eddig itt járó buszokat a Bogáncs utcába terelték el. (Csak zárójelben: komoly balesetveszélyt jelent, hogy az utcát, ahol most több busz is jár, nem védték le stop-, de még elsőbbségadás kötelező táblákkal sem, Rákospalota-Kertváros lakói rettegve várják, mikor lesz itt egy komolyabb baleset. Köszönet érte a BKK-nak, amelyik felelős érte!)

Azóta annyi történt, hogy a Kovácsi Kálmán téren valóban megkezdték a munkát, de a Közvágóhíd utca teljes hosszában járható lenne, minden bekötő utca elérhető, mi több, még a vége sem lett zsákutca, ugyanis a tér átlós „szervízsávja” (lásd a képen!) biztosítja az átjárhatóságot.

kovacsi_kalman_ter.jpg

Teljesen értelmetlen tehát a behajtás tiltása, igaz, a sofőrök egy része amolyan polgári engedetlenségként nagy ívben tesz a táblára, s őszintén megmondom, valahol nekik van igazuk. Mert tény ami tény: ugyan nem szabad behajtani, de lehet. És a logika azt diktálja: amit lehet, és senkinek nem árt, senkit nem veszélyeztet, azt nyugodtan tegyük is meg!

Mire megírtam ezt a blogbejegyzést, a behajtani tilos táblát a Budapest Közút Zrt. (egy „Kivéve BKV” kiegészítéssel) még öt sarokkal arrébb helyezte. Mint utóbb kiderítettem, a körzet egyéni önkormányzati képviselőjével, Lukács Gergellyel egyeztetve – sőt, az ő kérésére! – történt a változtatás, ugyanis a korábban a Közvágóhíd utca–Kovácsi Kálmán tér–Töltés utca útvonalon közlekedő teherautók rászabadultak a kertvárosra.

Azért megnyugtató, hogy néha a logika felülkerekedik...

Egyet előre, kettőt hátra – Rákospalota-Újpest vasútállomás

Jó, jó, tudom, hogy Újpest és pláne Rákospalota nem a világ közepe, de azért azt gondolom, megérdemelne egy tisztességes vasútállomást, nem egy olyan lepattantat, amire egy ötven évvel ezelőtti kis község sem lehetne büszke. Pláne, hogy elég forgalmas, óránként jó néhány vonat és több száz ember megfordul itt. Így amikor tavaly arról lehetett hallani, hogy felújítják a vágányokat és más fejlesztések is lesznek, azt reméltem, hogy végre európai körülmények várnak majd.

Nos, ma arrafelé vettem az utam, és arra jutottam, hogy hiába haladt a MÁV egy lépést előre, legalább kettőt hátra is tett. Pozitívum, hogy (nyilván) a vágányokat tényleg felújították, nyílt egy új gyógyszertár és lebontottak két bódét meg egy romos raktárat. Az épület és a környezete – maradt a borzasztó bódékból még elég – viszont ugyanolyan lepukkant maradt, mint volt, s messze nem ez a legnagyobb gond.

Óriási szükség lett volna ugyanis egy kulturált parkoló kialakítására, mert tavaly a száz-százhúsz autóból, amelyek itt helyet találtak, legalább a fele egy gidres-gödrös, esős időben óriási pocsolyákkal, sárral tarkított részen tudott csak megállni.

Ahelyett hogy ezt rendbe hozták, sőt a lebontott raktárépület helyével bővítették volna, nem tettek semmit, csak elzárták az autók elől ezt a területet, meg a parkoló másik részét is. Így legfeljebb ötven-hatvan autónak maradt hely, ráadásul ennek egy részén sem szabad megállni, kivéve, ha az ember a patikába jött gyógyszert vásárolni.

Mivel az lenne a cél, hogy minél kevesebben menjenek autóval a belvárosba, logikus lett volna, hogy itt egy normális P+R parkolót alakítsanak ki. Lett volna...

Vagy talán még nem késő?

Ne tévesszen meg a név! – Rákospalota anno  

Ma kivételesen más tollaival szeretnék ékeskedni. Nemrégiben ugyanis rábukkantam – pontosabban a feleségem, de ő meg szólt nekem – egy olyan facebook-oldalra, amihez 15. kerületieknek szinte „kötelező” csatlakozni. A Rákospalota anno elnevezés megtévesztő, szerencsére, teszem hozzá. Ugyanis ezen az oldalon nemcsak rákospalotai, de pestújhelyi és újpalotai emlékeket is fellelhetünk, csodálatos fotókra és történetekre bukkanhatunk kerültetünk távoli és még távolabbi múltjából.

Tegyetek egy próbát! Úgyis ott fogtok ragadni...

süti beállítások módosítása