Vasárnap délelőtt el kellett ugranom az OBI-ba (itt Fót felé, gondolom, mindenki ismeri) egy-két dolgot bevásárolni. Nem örültem neki, de vettem maszkot, s felkészültem rá, hogy ha esetleg sokan vannak, majd a bejárat előtt sorba kell állnom egy ideig.
A parkoló
hiába a figyelmeztetés, hogy kerüljük a tömeget – persze zsúfolásig, igaz, kár lenne tagadni, én is egy voltam a sok közül. A bevásárlókocsiknál figyelmeztetés: csak maszkban menjünk be. A bejáratnál felirat, egyszerre legfeljebb százan lehetnek bent. Kell-e mondanom: utóbbit senki nem ellenőrizte, pedig nyilvánvalóan jóval többen vásároltunk egyszerre, s a bent lévőknek jó indulattal is a fele volt csak maszkban.Tudom, egyelőre csak kevesen betegedtek meg, kevesen haltak meg (Kevesen? Az elkerülhetetlennél az eggyel több is sok), de az biztos, hogy az emberek alapvetően fegyelmezetlenek. Mert lehet, hogy túl szigorúak a korlátozások (szerintem nem), de azt nem nekünk kell eldönteni. Nekünk az lenne a dolgunk, hogy betartsuk a szabályokat. Az OBI-nak meg pláne.