15.Kerületi Momentumok

15.Kerületi Momentumok

Bolt – sajnos nem volt, hanem van

2020. február 15. - újságíró15

Bevezetőként hadd meséljek el valamit azokból az időkből, amikor még egy napilapnál dolgoztam! Egyszer azt találtuk ki, hogy megpróbáljuk a lapot rikkancsokkal is terjeszteni. Az egészből nem lett semmi, mert olyan költségekkel és adminisztratív kötelezettségekkel járt volna, amit ép ésszel nem lehetett vállalni. Utóbbiakra csak egyetlen példa: be kellett volna hivatalos tervrajzokat mutatni, hogyan nézne ki a rikkancsok ruhája, hogy a főváros illetékes bizottsága el tudja dönteni, „megfelelő módon beleilleszkedik-e a városképbe”.

Hogy ez hogy jön most ide?

Nos, tessék szépen elballagni a Nyírpalota utca elejére, s megnézni az ottani csinos 100 forintos boltot! Túl azon, hogy elképesztően ronda, mondhatnám, egy vizuális környezetszennyezés, de még a lassan elporladó, lezuhanással fenyegető burkolat miatt balesetveszélyes is.

Azt gondolom, hogy bár elsősorban az üzlet tulajdonosának a felelőssége mind a városképet romboló külső, mind a teljesen leamortizálódott „belső”, de az önkormányzat illetékeseinek is lenne mit tenniük.

És mi, magunk, helyi lakosok mit tehetünk ebben az ügyben, azon kívül, hogy felhívjuk rá a figyelmet? Nem sokat, legfeljebb annyit, hogy nem járunk oda vásárolni.

Talán ezzel is nyomást lehet gyakorolni a bolt gazdájára.

A bejegyzés trackback címe:

https://15keruletimomentumok.blog.hu/api/trackback/id/tr9515475722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása