15.Kerületi Momentumok

15.Kerületi Momentumok

Az a fránya platán...

2020. február 06. - újságíró15

Igyekszünk itthon környezettudatosan élni, a hulladékot szelektíven gyűjtjük, külön a műanyagot és a fémet, a papírt, s az üvegeket is mindig a megfelelő konténerhez fuvarozzuk el. A házunk előtt, az utcán álló fákról a leveleket is a megfelelő, nem túl olcsón megvásárolt műanyag zsákokban (évente, azt hiszem, négyet adnak ingyen, ami persze semeddig sem elég) gyűjtjük. Amikor egy megtelik, összekötözzük, és szigorúan csütörtök este kirakjuk a ház elé. Azért nem korábban, mert akkor a normál, kommunális hulladékot szállító túlbuzgó kukások felkapják és elviszik, akkor meg feleslegesen erőlködtünk.

levelek.jpg

Tulajdonképpen minden rendben is lenne, egyetlen apró (apró?) bibi van  csupán, a Főkefe a zöldhulladék szállításában november végétől március elejéig szünetet tart. Márpedig a fák egy része, különösen a platán (szemben velünk is pompázik egy) nem hajlandó december elejéig megszabadulni a teljes lombkoronájától, a lehulló levelek még az új évben is beborítják az utcát, a kerteket.

Bár már majdnem három zsákot telepakoltunk, a hét eleji viharos szél meghozta az utánpótlást, gyűjthetjük össze az újabb (reményeim szerint már az utolsó) levélhalmokat. Mivel a zöldhulladékot szállító autóra még majdnem egy hónapot várnunk kell, két lehetőség van: vagy a kertünkben kerülgetjük addig a zsákokat, vagy – ahogy a Főkefe ügyeletén tájékoztattak – kirakom a kukákhoz, és akkor megy a kommunális hulladékba. Ráadásul, ahogy azt a kedves illetékes hölgy elmagyarázta, oda is csak a méregdrága zsákokban kerülhet ki – elvben, mert sokat tesznek rá – a kukába csak úgy beleönteni, nincs jogom.

Nem tudom, nincs-e jobb megoldás ennél – néhány helyen vannak ugyan lombgyűjtő ketrecek kirakva, de sokaknak elérhetetlen messzeségben –, akár az is, hogy értékelve a lakosok erőfeszítéseit, a holt idényben is kiküldjék a zöldhulladékot összeszedő autókat, legalább havonta egyszer.

Nem hiszem, hogy ez finanszírozhatatlan lenne. Mindenesetre felírom a bakancslistámra...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://15keruletimomentumok.blog.hu/api/trackback/id/tr3615461262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása