Nincs egy hónapja, hogy néhányan, köztük önkormányzatunk képviselői megkoszorúzták az önkéntes mártíromságot vállalt Bauer Sándor sírját a Rákospalotai Köztemetőben. De ki is ez a fiatalember, akinek 17 év sem adatott meg itt a Földön?

Sándor 1952 februárjában született, féltestvére ekkor már halott volt, ő Budapest ostromakor hadifogságba esett és eltűnt. Még ötéves sem volt, amikor át kellett élnie, hogy Kacsóh Pongrác utcai lakásukat a forradalom tűzharcában szétlőtték. A kommunista rendszer rohadtságát személyesen akkor tapasztalta meg, amikor a szakközépiskolába azért nem kerülhetett be, mert egy nála gyengébben teljesítő kádergyereket, egy párttitkár fiát vették fel helyette. Ezután autószerelő-tanoncnak állt, és a házuk pincéjében ifjúsági klubot szervezett, ahol a diktatúra ellen lázított, fegyveres ellenállásra ösztönözte a meghívottakat. Sokkolta a „baráti hadseregek” 1968-as csehszlovákiai bevonulása. Amikor értesült arról, hogy a megszállás – mert jól látta, hogy valójában ez volt a „segítségnyújtás –  elleni tiltakozásul egy prágai fiatalember, Jan Palach az önkéntes tűzhalált választotta, cselekvésre szánta el magát.

Alig négy nappal később, január 20-án délelőtt megírta végrendeletét és búcsúleveleket hagyott hátra, majd elment az emberekkel ilyenkor is zsúfolt Múzeum-kertbe, ahol leöntötte magát benzinnel, és lángra lobbantotta magát. Miközben teste lángolt, két kis nemzeti színű zászlót lobogtatott. Mikor az emberekben tudatosult, hogy nem egy filmforgatás tanúi, a földre vitték, kabátjaikkal kezdték oltani, végül egy poroltóval sikerült végleg elfojtani a lángokat.

Bauer Sándort a Honvéd Kórház égési osztályára szállították, ahol – aznap és a következő napokban – a rendőrök többször is kihallgatták. Őrület, de igaz, a már halálán lévő fiút 22-én este a kórházi ágyán előzetes letartóztatásba helyezték, mert „tiltakozott a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása ellen, és a meghallgatott tanúk vallomásából kiderült, hogy a Magyar Szocialista Munkás Párt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra gyalázkodó kijelentéseket tett. Ezt a felfogását széles körben terjesztette”.

Hiába azonban a hatóságok ügybuzgalma, Bauer Sándor másnap meghalt – ezt a sajtóban, két héttel később (!) hétköznapi öngyilkosságnak állították be. Érdemes ennek a hősies fiatalembernek egy mondatot a búcsúleveléből idézni: „Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek.”

A mártíromságot vállaló Bauer Sándort 1969. január 28-án, egy fagyos reggelen szigorú rendőri ellenőrzés mellett, csak a legszűkebb családot a sírhoz engedve a Rákospalotai Köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Bár szinte minden a Józsefvároshoz kötötte – itt született, itt lett mártírrá –, s ennek megfelelőn itt viseli utca a nevét, a Múzeum-kertben emléktábla, a Mátyás téren mellszobor őrzi az emlékét, mégiscsak itt, nálunk lelt örök nyugalomra.

Talán megérdemelné, hogy a 15. kerületben is utcát vagy más közterületet nevezzenek el róla.